Szóval kb 13 órát aludtam, mondjuk sajnos nem úgy mint a tej. De legalább rendbe jöttem.
Látkép
2013. július 31., szerda
Szokásos kedd...
Mocsok bénán voltam, megint attól féltem, hogy valakit lehányok miközben magyaráz nekem, és a hasam is egész nap kavargott. Bent tartottam magam 13:55-ig, majd húztam haza. Már hétfőn is aludtam délután egy órát, de kedden aztán amint hazaértem, még a gépemet se kapcsoltam be, csak levetettem a ruháimat, és bedőltem az ágyba. Este még skypeoltam egyet az ősökkel (telefonomnak hála, ehhez se kellett felkelnem) majd húztam tovább a lóbőrt.
Szóval kb 13 órát aludtam, mondjuk sajnos nem úgy mint a tej. De legalább rendbe jöttem.
Szóval kb 13 órát aludtam, mondjuk sajnos nem úgy mint a tej. De legalább rendbe jöttem.
2013. július 29., hétfő
Vezető néküli kötött pályás járművek...
Ezt nem tudtam mire vélni Ingolstadtban.
Nem tudom eldönteni, hogy ilyen fokú az autómatizáltság, vagy valami más turpisság van a dologban, vagy csak véletlenül elgurult ez az X kocsi.
Audifalva mérnökúr mit szól ehhez?!
Nem tudom eldönteni, hogy ilyen fokú az autómatizáltság, vagy valami más turpisság van a dologban, vagy csak véletlenül elgurult ez az X kocsi.
Audifalva mérnökúr mit szól ehhez?!
Megérkezett az első fizetésem!
De még nem tudom, hogy mire akarom költeni egy történelmi pillanat keretében...
Újabb programdús hétvége
Pénteken rövidebb nap(ot tartottam, mert hétközben nagyon sokat dolgoztam) után elmentem este a Müller családhoz, (akiket itt ismertem meg Rgb-ben, és nagyon aranyosak,) eleget tenni a kedves vacsorameghívásuknak. Nagyon finomat készített az anyuka, és még egy üveg lekvárt ajándékozott nekem, ami nagyon jól fog jönni, mert sajnos "túl jó" a hűtőm, és ennek keretében a legalacsonyabb fokozaton is brutálisan hűt, és minden megnyitott ételt tönkrevág. Ráadásul reggelente nagyon fáradt vagyok, ezért csak müzlit eszem, este meg szintén mindig van valami, úgyhogy nem is tudok semmit gyorsan megenni. Szóval lehet lekváron és csokikrémen kell majd éljek, hogyha nem lesz kedvem megint egy csomó mindent venni, amit ki kell vágnom mint most kell folyamatosan.
Aztán este benéztem egy helyi fesztiválra vagy akármire (már nem volt semmi, csak dumáltak a fiatalok és iszogáltak). Nagyon kiábrándító volt, tele volt punkkal, meg ijesztő emberekkel. aaah...
Szombat reggel aztán tekertem (sajna egész korán) az irodába, mert onnan indultunk céges "buliba" egy alapítványnak dolgozni. Én végül mivel nincs ócska ruhám, a tervezős csapatba mentem (lehetett még fát ültetni, meg ebédet főzni) és azt terveztük, hogy a teljesen szétesőben levő malmot hogyan volna érdemes felújítani, és mivel lehetne szemléletesen bemutatni egészséges és mozgáskorlátozott embereknek, hogy mire használható a víz ereje. Ennek keretében egy erkélyt húztunk fel a malomkerék köré, és ahhoz terveztünk gyakorlatilag egy fliegende Teppich-et. A munkatársam olyan csúcsszuperül dolgozott CATIA-ban (3D-s tervezőprogram), mint amilyen gyorsan autózott később. Mint ott kiderült, a srác is ment vissza ebéd tájban, mert a legjobb barátjának volt szülinapja. Gyorsan meg is kértem, hogy vigyen el egy darabon, és mivel legújabb BMW-je van, és brutál gyorsan ment (volt, hogy 250-ig felnyomtuk), ezért nem volt szívem kiszállni stoppolni, hanem kihasználtam a lehetőséget és visszamentem Regensburgig.
Útközben kitaláltuk, hogy Bayerntickettel a legjobb ha megyek, és álljak össze emberekkel, sokan mennek egy irányba és csinálják így (van egy alapdíj, amit max 5 ember között lehet elosztani, szóval megéri együtt utazni.) Ott voltam 3-ra a pályaudvaron, és akkor indult egy Nürnbergi vonat, amire tényleg össze is jött ott spontán 3 öt fős csapat. Közben jött egy néger hölgy és egy "úriember", a férfi kérdezte, hogy München felé jövök-e. Végül arra jutottam, hogy mivel Augsburgba úgyse megy senki, ezért elmegyek velük Münchenig, majd tovább megyek ugyanazzal a jeggyel (ez szabályos, ha az én nevemre van véve). Örültem hogy már megvagyunk hárman, és mikor jött egy német srác (typisch közgázos forma) őt is beszerveztem hozzánk, nagy szerencsémre. Őt előzőleg megbüntették 40 euróra, mert hasonló segítőkész emberekkel utazott. A bökkenő ott van, hogy emberek (eladják a lelküket és) vesznek reggel egy ilyen bayernticketet, ami egy napra jó, majd föl alá furikáznak mindig újabb négy emberrel. Ezzel általában nincs gond, de mivel ugyanott mennek, ezért van, hogy felismerik az ellenőrök és a négy embert jól megbüntetik, mivel nem érvényes jeggyel utaznak, mivel ami az embernél van, az már le van pecsételve, ergo másokkal utazott, ami szabálytalan.
Szóval a fiú szerencsére megkérdezte először a néger nőt, hogy le van-e pecsételve a jegye. Mire az tört angolsággal, hogy jaaa jaaa, Ticket! és elővette a jegyet, "véletlenül" pont úgy mutatva nekünk, hogy az ujja takarta a pecsétet. Ezekután otthagytuk őt, ő meg megnyugodva visszaült, (hogy nem jött most be;látszott rajta, hogy tényleg ebből él ezekszerint,) majd a másik fickóhoz mentünk, aki jól tudott németül. Ő mondta, hogy persze, ő jön majd velem Augsburgig is, és van jó jegye, de kiderült, hogy ő is csak handabandás. Végül aztán jött két lány, meg egy harmadik is az utolsó pillanatban, szóval összejött egy tiszta lelkiismeretű ötös, és mivel nem tartott senki extra igényt a jegyre, ezért megvehettem én, és tovább tudtam egyedül utazni Augsburgba. (Sajna mindkét vonat iszonyat sokat késett, amikkel utaztam, de mindegy.)
Mikor megérkeztem Augsburgba, nem egészen tudtam, hogy mi legyen, mert nem emlékeztem a városrészre (csak arra, hogy hol állt Theo kocsija) és nem tudtam merre induljak el. Ráadásul Theóék még elvileg nem voltak ott, csak este érkeztek volna, és Anettéékhez mehettem egy Waldfestre. Meglett volna a számuk, de nem akartam kellemetlenséget okozni, meg csak 4 km volt, ezért gondoltam legyaloglom (vagy mivel buszozhattam is volna, ezért az terveztem először) Telefonomon volt térkép, úgyhogy aszerint elindultam, és pont láttam egy buszt, ami ugyanabba az irányba ment. Felpattantam és megkérdeztem a sofőrt, hogy ez ugyibár király nekem, mire mondta, hogy denemám, nekem pont az ellenkező irány köll.
Na erre leszálltam és bandukoltam tovább (ugyanabba az irányba :) majd szépen lassan egyre ismerősebb helyekre értem (4 évvel ezelőtt voltam ott asszem két hétre). A "falujuk" és a folyó között húzódik egy erdő, amin át lehet vágni, de az út persze megkerüli. Én megpróbáltam emlékezet alapján átvágni, és ennek keretében pont a Waldfest közepébe csöppentem. Egy csomó embert láttam, de ismerőst sehol. (ez a házuk mögött van pont szóval az útra ki se tudtam volna menni.)
Aztán egyszercsak megláttam Theót, ahogy jön felém, úgyhogy nagyon megörültem, meg utána sorban mindenki mást is felismertem. Egyedül Maxit, az egyik unokát nem ismertem meg elsőre, de aztán vele is pacsiztunk. Mindenki teljesen meglepődött, hogy honnan bukkantam elő, és hogy végig sétáltam a vonattól. Este jó nagy buli volt kajával piával, medence meg minden, jókat játszottunk, aztán másnap beszélgettem többet Theóékkal, meg még kimentem a mesterséges patakjukba fürdeni a családdal meg barátokkal. Ez egy elég erős sodrású kis kanális, az elején egy híddal meg nagy gáttal.
Rövid huligánkodás után elindultam haza, legrövidebb és legdrágább úton :) Mire ideértem, leszakadt az eső (eddig nem esett, állandóan tűzött a nap, és nagy szárazság volt). Még el kellett buszoznom a bringámért, aztán megint végig stresszeltem, hogy el ne kapjon a lámpátlanságomért a rendőr. vagy 10-szer lepattantam, amint megláttam egy autó lámpáját, de végül újra hazajutottam és megúsztam ezúttal is. A baj csak az, hogy napközben is megbüntethetnek...
Nagyon nagyon kedvesek voltak, és segítőkészek, nagyon jó volt újra ott lenni, és találkozni velük. Én is ilyen akarok lenni, kiegyensúlyozott, és hogy mindenki ilyen boldogan jöjjön be a nyitott ajtómon. Nagypapaként meg végképp csúcsszuper lehet, hogy már X éve nem dolgozik "rendes" munkát, csak otthon építenek ezt azt, meg a gyerekeinek épít pl betlehemet, az összes (5) gyereke 200m-es, (na jó most a legkisebb fia már 2 km-re lakik, de hazajár ebédelni) körön belül lakik, az unokák simán átbandukolnak a kertjükbe és nagyon jó egészségnek örvendenek mindketten. Majdnem Kőszeg feeling :)
És mindez egyaltalán nem a német gazdagságból ered, csak éppen nem járnak messzire nyaralni, sokat dolgoznak saját maguk és szeretetben egymással küzdenek az életben.
Valami hasonló volt Augsburgban is
Aztán este benéztem egy helyi fesztiválra vagy akármire (már nem volt semmi, csak dumáltak a fiatalok és iszogáltak). Nagyon kiábrándító volt, tele volt punkkal, meg ijesztő emberekkel. aaah...
Szombat reggel aztán tekertem (sajna egész korán) az irodába, mert onnan indultunk céges "buliba" egy alapítványnak dolgozni. Én végül mivel nincs ócska ruhám, a tervezős csapatba mentem (lehetett még fát ültetni, meg ebédet főzni) és azt terveztük, hogy a teljesen szétesőben levő malmot hogyan volna érdemes felújítani, és mivel lehetne szemléletesen bemutatni egészséges és mozgáskorlátozott embereknek, hogy mire használható a víz ereje. Ennek keretében egy erkélyt húztunk fel a malomkerék köré, és ahhoz terveztünk gyakorlatilag egy fliegende Teppich-et. A munkatársam olyan csúcsszuperül dolgozott CATIA-ban (3D-s tervezőprogram), mint amilyen gyorsan autózott később. Mint ott kiderült, a srác is ment vissza ebéd tájban, mert a legjobb barátjának volt szülinapja. Gyorsan meg is kértem, hogy vigyen el egy darabon, és mivel legújabb BMW-je van, és brutál gyorsan ment (volt, hogy 250-ig felnyomtuk), ezért nem volt szívem kiszállni stoppolni, hanem kihasználtam a lehetőséget és visszamentem Regensburgig.
Útközben kitaláltuk, hogy Bayerntickettel a legjobb ha megyek, és álljak össze emberekkel, sokan mennek egy irányba és csinálják így (van egy alapdíj, amit max 5 ember között lehet elosztani, szóval megéri együtt utazni.) Ott voltam 3-ra a pályaudvaron, és akkor indult egy Nürnbergi vonat, amire tényleg össze is jött ott spontán 3 öt fős csapat. Közben jött egy néger hölgy és egy "úriember", a férfi kérdezte, hogy München felé jövök-e. Végül arra jutottam, hogy mivel Augsburgba úgyse megy senki, ezért elmegyek velük Münchenig, majd tovább megyek ugyanazzal a jeggyel (ez szabályos, ha az én nevemre van véve). Örültem hogy már megvagyunk hárman, és mikor jött egy német srác (typisch közgázos forma) őt is beszerveztem hozzánk, nagy szerencsémre. Őt előzőleg megbüntették 40 euróra, mert hasonló segítőkész emberekkel utazott. A bökkenő ott van, hogy emberek (eladják a lelküket és) vesznek reggel egy ilyen bayernticketet, ami egy napra jó, majd föl alá furikáznak mindig újabb négy emberrel. Ezzel általában nincs gond, de mivel ugyanott mennek, ezért van, hogy felismerik az ellenőrök és a négy embert jól megbüntetik, mivel nem érvényes jeggyel utaznak, mivel ami az embernél van, az már le van pecsételve, ergo másokkal utazott, ami szabálytalan.
Szóval a fiú szerencsére megkérdezte először a néger nőt, hogy le van-e pecsételve a jegye. Mire az tört angolsággal, hogy jaaa jaaa, Ticket! és elővette a jegyet, "véletlenül" pont úgy mutatva nekünk, hogy az ujja takarta a pecsétet. Ezekután otthagytuk őt, ő meg megnyugodva visszaült, (hogy nem jött most be;látszott rajta, hogy tényleg ebből él ezekszerint,) majd a másik fickóhoz mentünk, aki jól tudott németül. Ő mondta, hogy persze, ő jön majd velem Augsburgig is, és van jó jegye, de kiderült, hogy ő is csak handabandás. Végül aztán jött két lány, meg egy harmadik is az utolsó pillanatban, szóval összejött egy tiszta lelkiismeretű ötös, és mivel nem tartott senki extra igényt a jegyre, ezért megvehettem én, és tovább tudtam egyedül utazni Augsburgba. (Sajna mindkét vonat iszonyat sokat késett, amikkel utaztam, de mindegy.)
Mikor megérkeztem Augsburgba, nem egészen tudtam, hogy mi legyen, mert nem emlékeztem a városrészre (csak arra, hogy hol állt Theo kocsija) és nem tudtam merre induljak el. Ráadásul Theóék még elvileg nem voltak ott, csak este érkeztek volna, és Anettéékhez mehettem egy Waldfestre. Meglett volna a számuk, de nem akartam kellemetlenséget okozni, meg csak 4 km volt, ezért gondoltam legyaloglom (vagy mivel buszozhattam is volna, ezért az terveztem először) Telefonomon volt térkép, úgyhogy aszerint elindultam, és pont láttam egy buszt, ami ugyanabba az irányba ment. Felpattantam és megkérdeztem a sofőrt, hogy ez ugyibár király nekem, mire mondta, hogy denemám, nekem pont az ellenkező irány köll.
Na erre leszálltam és bandukoltam tovább (ugyanabba az irányba :) majd szépen lassan egyre ismerősebb helyekre értem (4 évvel ezelőtt voltam ott asszem két hétre). A "falujuk" és a folyó között húzódik egy erdő, amin át lehet vágni, de az út persze megkerüli. Én megpróbáltam emlékezet alapján átvágni, és ennek keretében pont a Waldfest közepébe csöppentem. Egy csomó embert láttam, de ismerőst sehol. (ez a házuk mögött van pont szóval az útra ki se tudtam volna menni.)
Aztán egyszercsak megláttam Theót, ahogy jön felém, úgyhogy nagyon megörültem, meg utána sorban mindenki mást is felismertem. Egyedül Maxit, az egyik unokát nem ismertem meg elsőre, de aztán vele is pacsiztunk. Mindenki teljesen meglepődött, hogy honnan bukkantam elő, és hogy végig sétáltam a vonattól. Este jó nagy buli volt kajával piával, medence meg minden, jókat játszottunk, aztán másnap beszélgettem többet Theóékkal, meg még kimentem a mesterséges patakjukba fürdeni a családdal meg barátokkal. Ez egy elég erős sodrású kis kanális, az elején egy híddal meg nagy gáttal.
Rövid huligánkodás után elindultam haza, legrövidebb és legdrágább úton :) Mire ideértem, leszakadt az eső (eddig nem esett, állandóan tűzött a nap, és nagy szárazság volt). Még el kellett buszoznom a bringámért, aztán megint végig stresszeltem, hogy el ne kapjon a lámpátlanságomért a rendőr. vagy 10-szer lepattantam, amint megláttam egy autó lámpáját, de végül újra hazajutottam és megúsztam ezúttal is. A baj csak az, hogy napközben is megbüntethetnek...
Nagyon nagyon kedvesek voltak, és segítőkészek, nagyon jó volt újra ott lenni, és találkozni velük. Én is ilyen akarok lenni, kiegyensúlyozott, és hogy mindenki ilyen boldogan jöjjön be a nyitott ajtómon. Nagypapaként meg végképp csúcsszuper lehet, hogy már X éve nem dolgozik "rendes" munkát, csak otthon építenek ezt azt, meg a gyerekeinek épít pl betlehemet, az összes (5) gyereke 200m-es, (na jó most a legkisebb fia már 2 km-re lakik, de hazajár ebédelni) körön belül lakik, az unokák simán átbandukolnak a kertjükbe és nagyon jó egészségnek örvendenek mindketten. Majdnem Kőszeg feeling :)
És mindez egyaltalán nem a német gazdagságból ered, csak éppen nem járnak messzire nyaralni, sokat dolgoznak saját maguk és szeretetben egymással küzdenek az életben.
Valami hasonló volt Augsburgban is
2013. július 26., péntek
Es meg a delutan tanulsaga
Valamit tud az anyukam (csak mi nem erre koltjuk), hog miert erdemes hova jarni vasarolni: ilyen arak de leginkabb gyors kiszolgalas mellett ilyenre futja az embernek. Itt mindenkeppen:)
2013. július 25., csütörtök
Nagyon jó ez a mechatronika!
Ezt vontam le máma de az elmúlt két hét és tanulmányaim után együttvéve.
Utolsó nap volt Münchenben, ezután elvisznek mindent Steierbe Ausztriába, és ott összeszerelik. Oda már nem megyek (azt mondta ma az egyik munkatársam), de mindenesetre mostmár teljesen kikristályosodott minden, hogy mit csináltam, fogok még várhatóan csinálni, és miért jó okosnak lenni, és mechatronikát tanulni, művelni.
Dióhéjban: Az elmúlt két hétben nagyon sok mindennel foglalkoztattak, általában az elején foggalmam sem volt, hogy mit miért teszek. Aki először foglalkozott velem, egy elég bambicsek ember, aki egybként csinál mindent rendesen, de nem főnök, vezető típus. Elég durva dialektust beszél.
Aztán a szárnyai alá vett és tanított egy számomra új programot használni egy informatikus. Öltözet, viselkedés, életvitel; mindről meglehetne mondani, hogy programozó. Elég jól átlátja a szoftveres dolgokat, (ami igazából hardveres,) de a konkrét megvalósításban, kétkezi munkában már nagyon sokat dühöngött és naaagyon sokat emlegette a Kristóf által is leggyakrabban emlegetett SZót :)
Ő később átirányított egy fickóhoz, aki testes, minimum óránként dohányzik, hamar bent volt általában, de az elejét elkávézgatták (kb mindenki aki korán bement) és aztán elég hamar lelépett mindig, amikor láttam, hogy mikor megy el (mivel külön szobában dolgozunk, ezért simán el tud úgy menni, hogy nem látom).
Aztán Münchenbe járt még velünk egy (szerintem csak kivitelező) kétkezi munkás, nem sokat ért a dolgokhoz, de megcsinál mindent, amit mondanak. Nála már jobban értek a dolgokhoz. Szintén brutálisan dohányzott, mindig nevettek a többiek, amikor ezerrel szellőztettem az autót, mikor az elszívott csikkje után beszállt. Ez az első fickóval olyan bajort beszélt, főleg mikor csak egymással beszéltek, hogy a helyi NÉMET sem értette! Miután harmadszorra ismételték, akkor már mindent értettem. Fú nagyon keményen tolták, de szerintem ők is nagyon élvezték, és sokat mókáztak, hogy még erősebben mondják és érthetetlenebbül.
De mindemellett mindenki nagyon kedves és nyitott általában, és végeredményben elég tuti munkát hagyunk magunk után, szóval ezek csak apróságok.
Szóval első héten "nyomtattam" egy csomót (erről akarok filmet csinálni, de nem munkaidőben, és mivel most pl Münchenben volt velem a gép, (ezért járok, mert én tudom a legjobban használni a gépet két fő főnökön kívül,) ezért nem bírtam külön ottmaradni, mert akkor a gyárban kellett volna aludnom. Közben pedig elkezdtek tanítgatni egy programot.
Az autógyárak ugyibár már nem emberrel tetetik össze a menőbbnél menőbb autókat, hanem brutálisan óriási robotokkal. Ezt kiadta egy cégnek, hogy hozzon neki ilyet Ausztriába. A cég (azt gondolom) alapvetően gépész cég, egy kupac munkással. Ámde az elektronikához má nem értenek, és itt jön be a mechatronika. Szóval rendelkeznek egy brutális robottal, ami mindent tudNA. Erre jövünk mi, megcsináljuk gépen a terveket, (ezt a programot tanultam meg,) majd utána be is kábelezünk mindent, és hogy ez később is átlátható legyen, ezért fel is cimkézzük; ilyen cimkéket nyomtattam.
[sajnos azonban nagyon rossz volt szembesülni vele, hogy fölöslegesen dolgoztam, pl egy csomó cimke, amit tegnap kerestem, mondta mindenki, hogy az nincs, írjam fel, nyomtassam újra, majd mikor ma bementem, megtaláltam kb az összes szükségeset.csak már kicsit késő...]
Tehát mi "legyártunk" valami ilyesmit (összeszereljük, kábelezzük, az apró elemeket nem gyártjuk, csak rendeljük):
Majd cimkézzük, és hasonló gyönyörűt varázsolunk belőle:
Majd szétszedtünk mindent darabokra, és viszik el a gyárba. A nagy ide oda pakolásba például targoncáztam is, és a brutál nehéz szekrényt emeltem fel, egy laza karmozdulattal :)
Mostmár a munka nagy részét mind csináltam, a tervezést, (az előösszeszerelést nem, de) a rendszer átláthatóságát és regenerálhatóságát elkészíteni, és az egészet bekötni, szétszedni, rajz alapján egy iszonyatosan bonyolult rendszert átlátni.
Műszaki rajzot nem könnyű olvasni. De egy ilyen kapcsoló szekrényt, ami ember magasságú, és konkrétan végtelen sok drót van benne (megszámoltam!) - ezt mind átlátni - még sokkal komplikáltabb, de már megy!
A másik amin csodálkoztam, hogy - az egyetem alatt legfőképpen - kegyetlenül belém verték, hogy a határidő az határidő, "mussgehn", és nincs teketória, ha leadási határidő van és nincs kész, akkor később fekszem le. Vagy nem fekszem le. De másnap be kell adni, ha nem, akkor óriási a bukó, jövő stb minden változik. Itt egyedül tegnap dolgoztunk tovább, de amúgy mindenki eldobja a csavarhúzót/billentyűzetet. (Legalábbis a hierarchia alján...) Csodálom, hogy nem érzik sajátjuknak, pedig nem egy multi cég, ahol elvész a munka meg senki nem ismer senkit.
Szóval tök jó, hogy a fejünket kell használni legfőképpen, és hogy átlátom a dolgot, és valóban teremtek valamit a munkámmal, amire vágytam mindig is.
És ráadásul szombaton a főfőnökkel (akiknek persze a Papa a főnöke, de itten ezt nem mindenki tudja, és ezért a német fickót tekintik főnöknek) megyek Nürnberg fölé, fehér BMW-vel. Már várom!
Már csak azt nem tudom, hogy mit fogok hétfőtől csinálni konkrétan. Vagy holnap.
Utolsó nap volt Münchenben, ezután elvisznek mindent Steierbe Ausztriába, és ott összeszerelik. Oda már nem megyek (azt mondta ma az egyik munkatársam), de mindenesetre mostmár teljesen kikristályosodott minden, hogy mit csináltam, fogok még várhatóan csinálni, és miért jó okosnak lenni, és mechatronikát tanulni, művelni.
Dióhéjban: Az elmúlt két hétben nagyon sok mindennel foglalkoztattak, általában az elején foggalmam sem volt, hogy mit miért teszek. Aki először foglalkozott velem, egy elég bambicsek ember, aki egybként csinál mindent rendesen, de nem főnök, vezető típus. Elég durva dialektust beszél.
Aztán a szárnyai alá vett és tanított egy számomra új programot használni egy informatikus. Öltözet, viselkedés, életvitel; mindről meglehetne mondani, hogy programozó. Elég jól átlátja a szoftveres dolgokat, (ami igazából hardveres,) de a konkrét megvalósításban, kétkezi munkában már nagyon sokat dühöngött és naaagyon sokat emlegette a Kristóf által is leggyakrabban emlegetett SZót :)
Ő később átirányított egy fickóhoz, aki testes, minimum óránként dohányzik, hamar bent volt általában, de az elejét elkávézgatták (kb mindenki aki korán bement) és aztán elég hamar lelépett mindig, amikor láttam, hogy mikor megy el (mivel külön szobában dolgozunk, ezért simán el tud úgy menni, hogy nem látom).
Aztán Münchenbe járt még velünk egy (szerintem csak kivitelező) kétkezi munkás, nem sokat ért a dolgokhoz, de megcsinál mindent, amit mondanak. Nála már jobban értek a dolgokhoz. Szintén brutálisan dohányzott, mindig nevettek a többiek, amikor ezerrel szellőztettem az autót, mikor az elszívott csikkje után beszállt. Ez az első fickóval olyan bajort beszélt, főleg mikor csak egymással beszéltek, hogy a helyi NÉMET sem értette! Miután harmadszorra ismételték, akkor már mindent értettem. Fú nagyon keményen tolták, de szerintem ők is nagyon élvezték, és sokat mókáztak, hogy még erősebben mondják és érthetetlenebbül.
De mindemellett mindenki nagyon kedves és nyitott általában, és végeredményben elég tuti munkát hagyunk magunk után, szóval ezek csak apróságok.
Szóval első héten "nyomtattam" egy csomót (erről akarok filmet csinálni, de nem munkaidőben, és mivel most pl Münchenben volt velem a gép, (ezért járok, mert én tudom a legjobban használni a gépet két fő főnökön kívül,) ezért nem bírtam külön ottmaradni, mert akkor a gyárban kellett volna aludnom. Közben pedig elkezdtek tanítgatni egy programot.
Az autógyárak ugyibár már nem emberrel tetetik össze a menőbbnél menőbb autókat, hanem brutálisan óriási robotokkal. Ezt kiadta egy cégnek, hogy hozzon neki ilyet Ausztriába. A cég (azt gondolom) alapvetően gépész cég, egy kupac munkással. Ámde az elektronikához má nem értenek, és itt jön be a mechatronika. Szóval rendelkeznek egy brutális robottal, ami mindent tudNA. Erre jövünk mi, megcsináljuk gépen a terveket, (ezt a programot tanultam meg,) majd utána be is kábelezünk mindent, és hogy ez később is átlátható legyen, ezért fel is cimkézzük; ilyen cimkéket nyomtattam.
[sajnos azonban nagyon rossz volt szembesülni vele, hogy fölöslegesen dolgoztam, pl egy csomó cimke, amit tegnap kerestem, mondta mindenki, hogy az nincs, írjam fel, nyomtassam újra, majd mikor ma bementem, megtaláltam kb az összes szükségeset.csak már kicsit késő...]
Tehát mi "legyártunk" valami ilyesmit (összeszereljük, kábelezzük, az apró elemeket nem gyártjuk, csak rendeljük):
Majd cimkézzük, és hasonló gyönyörűt varázsolunk belőle:
Majd szétszedtünk mindent darabokra, és viszik el a gyárba. A nagy ide oda pakolásba például targoncáztam is, és a brutál nehéz szekrényt emeltem fel, egy laza karmozdulattal :)
Mostmár a munka nagy részét mind csináltam, a tervezést, (az előösszeszerelést nem, de) a rendszer átláthatóságát és regenerálhatóságát elkészíteni, és az egészet bekötni, szétszedni, rajz alapján egy iszonyatosan bonyolult rendszert átlátni.
Műszaki rajzot nem könnyű olvasni. De egy ilyen kapcsoló szekrényt, ami ember magasságú, és konkrétan végtelen sok drót van benne (megszámoltam!) - ezt mind átlátni - még sokkal komplikáltabb, de már megy!
A másik amin csodálkoztam, hogy - az egyetem alatt legfőképpen - kegyetlenül belém verték, hogy a határidő az határidő, "mussgehn", és nincs teketória, ha leadási határidő van és nincs kész, akkor később fekszem le. Vagy nem fekszem le. De másnap be kell adni, ha nem, akkor óriási a bukó, jövő stb minden változik. Itt egyedül tegnap dolgoztunk tovább, de amúgy mindenki eldobja a csavarhúzót/billentyűzetet. (Legalábbis a hierarchia alján...) Csodálom, hogy nem érzik sajátjuknak, pedig nem egy multi cég, ahol elvész a munka meg senki nem ismer senkit.
Szóval tök jó, hogy a fejünket kell használni legfőképpen, és hogy átlátom a dolgot, és valóban teremtek valamit a munkámmal, amire vágytam mindig is.
És ráadásul szombaton a főfőnökkel (akiknek persze a Papa a főnöke, de itten ezt nem mindenki tudja, és ezért a német fickót tekintik főnöknek) megyek Nürnberg fölé, fehér BMW-vel. Már várom!
Már csak azt nem tudom, hogy mit fogok hétfőtől csinálni konkrétan. Vagy holnap.
Megse kell Audit venni
Ma reggel is 7-kor indultunk es teptunk Munchenbe. A "gyar" elott kb 2km-rel kiallt elenk egy busz, mi meg satufekeztunk de megis eleg kemenyen belementunk az elottunk levo autoba. En nagyjabol aludtam, szoval nagyon varatlan volt. Akibe belecsusztunk, az is ceges kocsi volt (egy fiatal csitri fiuval), meg a mienk is es raadasul berelt auto.
UIX.Y2: es ezt kapjatok ki mit talaltam az irodaban az informatikus sracnal. (na mit?!)
Ui 999999: 15 oras munkanap... Holnap egy laza 7oraval is meglenne mar a heti 40 oram...
Elejen nagyon nem ugy tunt, mint akik papirozni keszulnek, ( meg asszem a mi soforunknel a jogsija se volt nala) de aztan, hogy ne alldogaljunk tetlenul, kijott ertunk a fonok, a (termeszetesen mi mas ha nem) BMW-jevel. Temszetesen automata valtos, meg egesz sok extra volt mar csak a hatso reszen is... Aztan kiszallaskor rosszul csuktam be az ajtot, de ez is behuzta utanam, mint az A7-es. Szoval huseges maradhatok a markamhoz lemondasok nelkul:)
Ma vegul eleg kemeny volt a munka, 9-ig dolgoztunk M-ben, most huzunk haza. Egy (amugy) motoros ficko vezet, eleg furcsan valt, 4-esben mentunk 120-al, aztan lassulaskor meg 60-al is 6osban...
Pont tegnap kicsit tovabb maradtam fent, mint kellett volna/szoktam, es raadasul meg holnap is megyek vissza...
Szoval most valoban csak haza "gurulok" es bedolok az agyba a tervek szerint...
Ui. Dolgozom valami nagyon jo kis "osszefoglalon" a munkamrol, varjatok izgalommal!
Ui2.0: most vegre ki van hasznalva az auto kraftossaga, 180-al tepunk es nem csak 140-el, mint eddig
Ui3.0: ja es reggel egy brutal kiraly lamborghini allt mogottunk a dugoban, kaptok rola egy ocska kepet
UiX.Y: es ma reggel is dolt az orrombol a ver, amint megerkeztem a munkahelyemre es kifujtam az orrom, de az a lenyeg, hogy epp ott fogocskaztak a nyuszik, aztan ket nagyon apro is elojott. Jo keresgelest
2013. július 23., kedd
"Rövid" szösszenet a mai napról
Tegnap nagyon fáradt voltam, mivel csak 6 órát aludtam, előtte meg elég sokat "stresszeltem". Ebéd után negyed kettőkor brutálisan rámtört a fáradtság, és csak ültem a képernyő előtt és atommód koncentráltam, hogy ne csukódjanak le a szemeim. Sikertelenül. Végül akivel tanultam, lelépett kb fél kettőkor, adott még egy kis feladatot ( kb fél órányit), majd mondta, hogy holnap találkozunk, én meg örültem, hogy téphetek haza aludni. Ekkor betoppant a múltheti tanítóm, hogy tudom-e, hogy holnap megyek én is Münchenbe. Végül még adott ő is egy kalap feladatot, de szerencsére mozgósokat, úgyhogy sikerült felébrednem és mindent megcsinálnom. Ha lelépek hamar, tuti nem derült volna ki, hogy megyek én is...
Átalakultam ma "mérnökúrból" "kétkezimunkássá". Reggel hétre kellett ma mennem, de sajna fél óráig csak kávézgatás és dohányzás folyt, aztán elindultunk egy csini Ford Focussal (pedig nagyon bíztam benne, hogy BMW-vel fogunk döngetni). Nem volt rövid az út, de aztán megérkeztünk valami akármilyen helyre, mint este kiderült, nem is konkrétan a kedvenc autógyáramnak dolgozunk, hanem az megbízott egy céget, akik megbíztak minket, hogy dógozzunk. Végtelen sok kábelt cimkéztünk fel a robot körül, hogy később áttekinthető legyen. Elég koncentrálós munka volt, képet nem készítettem, mert nem egészen tudom, hogy mit szabad kiadni, meg mit nem.
Aztán megfigyelője lehettem egy nagy német balhénak, kiakadt az egyik munkatársam a másiknak, de nagyon szolidan lebonyolították egymás között.
Közben láttam két magyart is, a németjük alapján rögtön gondoltam, hogy azok, aztán később hallottam magyarul is beszélni őket. Elvileg még nem tudják, hogy én se helyi vagyok :)
Délben elmentem ebédelni az egyik munkatársammal, és fennakadtam rajta, hogy a kocsi, amivel jöttünk müncheni rendszámú. Kérdeztem, hogy onnan jött-e, mire mondta, hogy nem; egy kis faluból Kelheim mellől. Mondta, hogy biztos nem ismerem, mire mondtam, hogy bebukta, mert mégis. Mikor a honnan kérdésére felvázoltam a vasárnapi kalandomat dióhéjban, szóhoz se jutott, és nem kérdezett többet. (Először azt ajánlották, hogy arrafelé menjek, onnan ismertem).
A munka ma sokkal fizikaibb volt, egész sok bögöly is volt, meg kemény drótokat kellett hajlítgatni, szóval nem volt túl kézkímélő. Viszont szükség volt a kreativitásomra is, és sikerült helyt állnom!
A maró plotter ("nyomtató") amivel dolgozom (és csak én tudtam kezelni a 4 emberből) reggel beadta az unalmast. Nem emelgette a fejét, ezért vagy szétszedte a lemezt, amibe kellett volna írnia, vagy 2 mm-el fölötte mozgott. Iszonyat idegesítő volt, mert elég nagy nyomás volt rajtam, és tuti volt, hogy kell még használni, de végtelen mennyiségű újraindítás, nyomkodás, drótkibehuzigálás, dühöngés után nagyjából ment újra. Viszont mivel a jó lapok, amiből a kinyomtatott dolgokat ki lehet pattintani elfogytak, ezért nekem kell nulláról készítenem a dolgokat, de nem ment elég mélyre a marófej. A lap alá nem lehet mást tenni, mert akkor elcsúszik és szemét a gyártmány, viszont kitaláltam, hogy az egész migyusz alá teszek. Az a lényeg, hogy nem volt magától érthetődő, viszont kitaláltam, és tutit tudtam gyártani!
Átalakultam ma "mérnökúrból" "kétkezimunkássá". Reggel hétre kellett ma mennem, de sajna fél óráig csak kávézgatás és dohányzás folyt, aztán elindultunk egy csini Ford Focussal (pedig nagyon bíztam benne, hogy BMW-vel fogunk döngetni). Nem volt rövid az út, de aztán megérkeztünk valami akármilyen helyre, mint este kiderült, nem is konkrétan a kedvenc autógyáramnak dolgozunk, hanem az megbízott egy céget, akik megbíztak minket, hogy dógozzunk. Végtelen sok kábelt cimkéztünk fel a robot körül, hogy később áttekinthető legyen. Elég koncentrálós munka volt, képet nem készítettem, mert nem egészen tudom, hogy mit szabad kiadni, meg mit nem.
Aztán megfigyelője lehettem egy nagy német balhénak, kiakadt az egyik munkatársam a másiknak, de nagyon szolidan lebonyolították egymás között.
Közben láttam két magyart is, a németjük alapján rögtön gondoltam, hogy azok, aztán később hallottam magyarul is beszélni őket. Elvileg még nem tudják, hogy én se helyi vagyok :)
Délben elmentem ebédelni az egyik munkatársammal, és fennakadtam rajta, hogy a kocsi, amivel jöttünk müncheni rendszámú. Kérdeztem, hogy onnan jött-e, mire mondta, hogy nem; egy kis faluból Kelheim mellől. Mondta, hogy biztos nem ismerem, mire mondtam, hogy bebukta, mert mégis. Mikor a honnan kérdésére felvázoltam a vasárnapi kalandomat dióhéjban, szóhoz se jutott, és nem kérdezett többet. (Először azt ajánlották, hogy arrafelé menjek, onnan ismertem).
A munka ma sokkal fizikaibb volt, egész sok bögöly is volt, meg kemény drótokat kellett hajlítgatni, szóval nem volt túl kézkímélő. Viszont szükség volt a kreativitásomra is, és sikerült helyt állnom!
A maró plotter ("nyomtató") amivel dolgozom (és csak én tudtam kezelni a 4 emberből) reggel beadta az unalmast. Nem emelgette a fejét, ezért vagy szétszedte a lemezt, amibe kellett volna írnia, vagy 2 mm-el fölötte mozgott. Iszonyat idegesítő volt, mert elég nagy nyomás volt rajtam, és tuti volt, hogy kell még használni, de végtelen mennyiségű újraindítás, nyomkodás, drótkibehuzigálás, dühöngés után nagyjából ment újra. Viszont mivel a jó lapok, amiből a kinyomtatott dolgokat ki lehet pattintani elfogytak, ezért nekem kell nulláról készítenem a dolgokat, de nem ment elég mélyre a marófej. A lap alá nem lehet mást tenni, mert akkor elcsúszik és szemét a gyártmány, viszont kitaláltam, hogy az egész migyusz alá teszek. Az a lényeg, hogy nem volt magától érthetődő, viszont kitaláltam, és tutit tudtam gyártani!
2013. július 22., hétfő
Repülőjegy effektus, avagy újabb stoppolásba kergettetés
Dolgozo emberkent is ugy iteltem, hogy nem jó, meg amugy se szeretek idore, meg este stoppolni. Szoval lezsiroztam hazafelere jo elore egy mfg-s fuvart, amde a ficko lemondta egy hettel az ut elott. Ujra nekialltam keresgelni, irtam egy masiknak, az is lemondta, majd egy TT-s fickonak, de o is visszamondta. Vegul a masodik srac irt, hogy megiscsak megy, mehetek vele. Nagyon szuper volt, mert 20:30-kor kellett volna talalkoznunk Fischbachban, ami N. hataraban van (ennel tobbet en se tudtam) meg eljutottam 7-es misere, majd kivonatoztam es varakoztam...5 perccel az indulas utan felhivtam, hogy tonkepp mi a helyzet, mire o:
Meg nem volt sotet, ugyhogy arra jutottam, h mivel ugyse tudok meg visszajutni a varosba, megprobalok stoppolni, aztan ha nem megy, akkor majd visszamegyek es hazavonatozok. Ahogy elindultam az autopalya tabla nyoman, kiderult, hogy amugyis epp ott vagyok, ahol az elozo napi soforom mondta, hogy erdemes kiallni.
Oh o tegnap utazott, es keresett (ezt mondjuk akkor se lattam, meg azota se) de sajna nem tud segiteni...
Meg nem volt sotet, ugyhogy arra jutottam, h mivel ugyse tudok meg visszajutni a varosba, megprobalok stoppolni, aztan ha nem megy, akkor majd visszamegyek es hazavonatozok. Ahogy elindultam az autopalya tabla nyoman, kiderult, hogy amugyis epp ott vagyok, ahol az elozo napi soforom mondta, hogy erdemes kiallni.
 |
| Majdnem így néztem ki... csak pici hátizsákom volt, nem volt sapkám, rövidnadrágban voltam, és nem ilyen szép ház előtt álltam |
Egeszen hamar fel is vett ket fiatal srac, akik epp nagyon beszelgettek, de mondtak, hogy Munchenbe mennek, majd szoljak, mikor ki akarok szallni. Repesztettunk mar egy ideje, mikor megjegyezte az egyik, hogy azt ugye tudom, hogy N-nel az autopalya szetvalik, es mi egyenesen Munchenbe megyunk nem pedig Regensburgot erintve. Ez egeszen kellemetlenul erintett, de kedvesen probaltak megoldast talalni a kehere. Eloszor navi alapjan ki akartak rakni valami kis videki uton, de mivel ennyi autopalya van, ezert arra jutottam, hogy ott kb semmi esely, hogy elvigyen valaki Rgb-be, max a kovetkezo faluig. Ugyhogy maradtam meg az elagazasig, ahol a Munchen iranyabol jovo autopalya valik szet N es Rgb iranyaba. Sajnos csak a Muncheni iranyba volt a benzinkut, de egy ott dolgozo no felajanlotta, hogy atvisz a tuloldalra, ahol van egy parkolo. Mondtam, h tuti, meg legrosszabb esetben tovabb megyek M iranyaba egy tuloldali benzinkutig. Mire a no mondta, hogy nem, legrosszabb esetben varok ott es akkor a kamionok elvisznek hajnalban.
Ehhez kepest a tuloldalon egy icipici parkolo volt kb 3 kamionnyi, egy darab busszal 0 lampaval es amugy tok kihalt volt. A buszost megkerdeztem, de nem arra ment, ugyhogy elindultam visszafele a zsebkendo meretu falu fele, hogy legalabb egy lampa alatt alljak, es az megvilagitson. Ekkor mar 10 ora volt asszem, mindenesetre vak sotet. Nagyon ritkan jott auto, vegul egy mini kabrio, meg meg egy auto megallt, de masik iranyba mentek. Megelegeltem es visszabandukoltam a tuloldalra, mivel a terkepem azt irta, h meg M elott kozvetlenul van olyan hely ahol mindket oldalon van benzinkut.
Az egészen nagyszerű utazásom valahogy így nézett ki.
Több magyarra is találkoztam, de persze tele voltak.
Itt kerdezgettem minden kijovo embert, de altalaban tele voltak. Egy (mint kesobb kiderult) holland ficko kerdezgetett, majd mondta, hogy elvisz, de csak bepattant a teli autojaba es elment...kozben egyik ember mondta, hogy nem visz el, mert lakoautoval vannak, de vegul visszajott, hogy na jo megis. Nagyon angyalbogyorok voltak, megvendegeltek egy forro csokira, meg meg vacsorat is adtak az autoban. Egy brutal hosszi kocsi volt, gyonyoru berendezessel, egy amerikai csajszi, meg a harom fos csalad volt. A harom nemet mindig nemetul kerdezgetett, az amerikai meg persze nem ertett semmit nemetul szoval durva volt, hogy nagyon gyorsan kellett valtogatni a ket nyelv kozott. Nagyon nagyon aranyosak voltak, vegul (mivel sajnos rosszul jelezte a terkepem es csak a masik oldalon volt a benzinkut) miattam visszafordultak es visszavittek a tuloldalon, meg ellattak minden joval. Szoval egeszen nagyszeru 40. fuvar volt. Amikor az utolso benzinkutba erkeztem mar ejfel volt, de nagyon nagy oromomre rogton talaltam egy Rgb-i (rendszambol latszik) autot. A csajszi vegighallgatta a helyzetemet, majd mondta, hogy szurkol nekem, de nem visz el! Kozben egy masik nemet is ott tankolt, es probalta meggyozni a csajszit, hogy vigyen el, de nem sikerult... Hirtelen mar nagyon keves ember volt es mindenki a nagy autopalyan ment amirol jottem :( vegul arra jutottam, hogy meg 1-ig probalkozom, majd elhuzok aludni (pulcsim nem volt, de legalabb halozsakom igen). Vegul 00:57-kor jott egy cseh rendszamu, akinel mar csak annyit kerdeztem, hogy Rgb fele megy?! Ja! Es elvisz? Ja! Ohne kerteles, magyarazkodas:) szoval vegul kettore mar otthon is voltam!
Amugy az utolsó benzinkutban talalkoztam ket feherorosz stoppos lannyal, vegul ok is eljottek a fickoval:)
Na es a lenyeg az, hogy a lakoautos echte nemet meg azt is mondta, hogy Donnerwetter beh jol tudok nemetul!
Az egészen nagyszerű utazásom valahogy így nézett ki.
Több magyarra is találkoztam, de persze tele voltak.
Igazán nagyon sajnálom az ékezetnélküliséget, de az úton ma sok időm volt, ezért leírtam a telefonomba, és ékezesíteni kb kétszer annyi idő, mint alapból megírni, úgyhogy így marad (a szerk.)
Másik nagy előnye a stoppolásnak mfg-vel szemben, hogy annak aki elvisz általában nem jelent kellemetlenséget, mert nem kell az útvonalát emiatt megváltoztatni. Szóval házhoz visszük az embereknek a lehetőséget az adásra és szeretetre :)
Másik nagy előnye a stoppolásnak mfg-vel szemben, hogy annak aki elvisz általában nem jelent kellemetlenséget, mert nem kell az útvonalát emiatt megváltoztatni. Szóval házhoz visszük az embereknek a lehetőséget az adásra és szeretetre :)
Az első hétvége
 |
| Ez például a vár egyik szép tornya |
 |
| csak sajnos egy lüke leparancsolt onnan, mielőtt kép készült volna |
Másnap meglátogattunk egy csúszdás nagy fürdőkomplexumot, ahol egészen meglepő módon, akkor volt félárú a jegy, mikor 25 fok felett van. Szanaszéjjel áztunk a hosszú nap alatt. Igazi úszómedence nem volt, meg a csuklóm is fájt, de találtam egy hosszú medencét, amit átúsztam víz alatt! min 25 m-es volt és a melegsége tökre megnehezítette a dolgom. Aztán keresztbe is átúsztam, úgy 8 hosszt nyomtam le. Aztán rendeztünk bukfencversenyt is, aminek keretében 15-öt nyomtam egy levegővel! Olyan jó nagy tüdőm maradt félév után is, hogy csak na. Aztán este mise után készültem hazamenni Mitfahrgelegenheittal.
 |
| Ez meg egy gyönyörű épület volt a várban. |
2013. július 20., szombat
Nem a márka teszi...
A hétvégén elmentem Nürnbergbe, mert ott cserediákoskodik az egyik cserkesz komám, és őt látogattam meg. Mivel már többen mondták hazánk nagy stopposai közül, hogy milyen királyul lehet ebben az országban stoppolni, ezért odafele mindenképpen stoppal akartam menni.
Amikor beszálltam, nagyon örültem a fuvarnak, de sajnáltam, hogy csak egy Seat :) aztán amikor beletaposott a gázba, akkor azért már erősen érződött a két literes motor a 170 lóerejével :), és szintén céges autó lévén (nem benzinarányosan fizet érte) 190-el nyomtuk végig, kivéve, ha volt előttünk valaki. A végén a belváros legbeljebbi pontján tett ki, és tényleg egy angyal volt, nagyon segítőkész. Ráadásul a fiával utaztunk hárman, aki szintén Mechatronikát "tanul", egy Ausbildungot végez egy cégnél. Egészen nagyszerű első tapasztalat volt, főleg ha egybevetjük, hogy a Mitfahrgelegenheit (továbbiakban mfg :) végignyálazásával legalább ennyi időt el szoktam tölteni, mint amennyit vártam, és eddig a három fuvaromból csak egy ember volt német és kedves. A többiek külföldiek, hallgatagok voltak, inkább a pénzért csinálták.
Talán ez a legfontosabb különbség, hogy itt aki felvesz, az nem vár el semmit, és mégis olyan sokan, annyit adnak. Nagyon gyakran óriási hála van bennem, és szívesen adnám már meg én a százszorost és "szenvedés", hogy nem tudom semmilyen kézzelfogható dologgal meghálálni a segítségüket, de mégis remélem, hogy ha nem is rajtam keresztül, de a jutalmuk megérkezik :)
Ráadásul, bár úgy éreztem, hogy már otthon is nagyon menő autók járnak a városban meg mindenféle helyeken, most hogy visszajöttem, rájöttem, hogy nagyon visszacsúszott az ingerküszöböm, mert itt, egyszerűen nem csak gyönyörködni lehet az autókban, hanem mérlegelni kell, hogy melyiket bámuljam meg a sok jó közül, ami abban a pillanatban a közelben van.
Szóval előző nap megkérdeztem a németeket, hogy mit ajánlanak, hova álljak, és reggeli után ki is tekertem a legközelebbi felhajtóhoz. Lezártam a bringám a bokorba, majd kipenderültem a felhajtó elejére, ahol az első autó, egy A7-es mar le is "tekerte" az ablakát, hogy megkérdezze merre megyek. Gyönyörű autó, de dohányoztak benne, úgyhogy kevésbé bántam, hogy másik irányba ment tovább. Később többen megálltak, de mindenki München felé ment (pont ellenkező irány, csak egy ideig együtt megy a két pálya. )
Szóval előző nap megkérdeztem a németeket, hogy mit ajánlanak, hova álljak, és reggeli után ki is tekertem a legközelebbi felhajtóhoz. Lezártam a bringám a bokorba, majd kipenderültem a felhajtó elejére, ahol az első autó, egy A7-es mar le is "tekerte" az ablakát, hogy megkérdezze merre megyek. Gyönyörű autó, de dohányoztak benne, úgyhogy kevésbé bántam, hogy másik irányba ment tovább. Később többen megálltak, de mindenki München felé ment (pont ellenkező irány, csak egy ideig együtt megy a két pálya. )
Sajnos nem volt egy túl jó hely, mert volt egy lámpa, de a piros csak nagyon kevés (max 1-2) embert fogott fel, és sokan mentek csak a város másik végére is. Amikor már fél órát vártam és senki nem ment Nürnberg felé, egyszercsak egy nagyon kedves fickó a zöld lámpája és a mögötte jövő emberek ellenére megállt és felvett. Nagyon segítőkész volt; Nürnbergből származott, így ismerte a várost és elmondott mindent, hogy mit nézzek meg, meg azt is, hogy hol érdemes hazafele stoppolni:)
Talán ez a legfontosabb különbség, hogy itt aki felvesz, az nem vár el semmit, és mégis olyan sokan, annyit adnak. Nagyon gyakran óriási hála van bennem, és szívesen adnám már meg én a százszorost és "szenvedés", hogy nem tudom semmilyen kézzelfogható dologgal meghálálni a segítségüket, de mégis remélem, hogy ha nem is rajtam keresztül, de a jutalmuk megérkezik :)
2013. július 18., csütörtök
Na jó belekezdek
Azt hiszem biztosan nem fogok annyit írni, mint előző két német városban, mert a munkás élet kevés szabadidővel jár...
Az a lényeg, hogy ma pl kínaiba mentünk ebédelni a (legtöbb) munkatárssal, ami mocsok drága volt, és viszont nem volt annyira extra. All you can eat (on time) volt, tudniillik, elvileg ehettünk volna, de amúgyis akármilyen gyorsan elkezdek enni, a németek mindig gatyábaráznak, és sokkal hamarabb kész lesznek, szóval most se volt pofám még elmenni gyümölcsért (bár rájöttem, hogy azt az elején kellett volna) mert már mindenki emésztett... [a hétvégén kiderült, hogy a Gergő is kétszer olyan gyorsan eszik mint én, szóval lehet én eszem lassan...(a szerk.)]
Aztán délután betekertem a városba megkeresni Krisó kedvenc boltját, ami elég jól ment: mikor meg akartam nézni a telefonomon, hogy most tonképp akkor merre is van ez a hely, akkor a szemem sarkából megláttam, hogy pont a bejárat előtt állok...csak a sarkon túl.
Végül nem vettem ruhát persze, itt is csak bandukoltam és próbáltam mérlegelni, hogy mennyit ér egy új ruha... egyet kinéztem, egy elegáns inget, de mivel nem volt extra, viszont az anyaga nem volt olyan jó (de a szabása igen) ezért ahhoz kötöttem, hogy ha találok alá egy pólót (mivel anélkül nem tudom hordani), akkor megveszem. Üres kézzel jöttem ki...
Este viszont még eltekertem a boltba... Nem farkas éhesen, de vacsora előtt (mondjuk ez nem nagy kunszt, mert a hűtő (meg az idő karöltve) tönkretették a kenyeremet, és lekvárt magában akármilyen finom, nem lehet vacsorára enni. Kifelé épphogy befértem a 100 l-es hátizsákomba, és a mai napon amit kajára költöttem az kb ugyanannyi mint amennyit tegnap bringára... vagy x nappal ezelőtt a Budapest-Regensburg vonatútra... szóval baromi sokat. Viszont, mivel kb esélytelen, hogy ebédet magamnak készítsek (mert hétvégéken nem vagyok itt, hétközben meg nem tudok főzni, mert nincs energiám és időm rá) ezért kb amiket vettem, az elég lesz a 6 hétre (bár még így elosztva se olcsó...) na mindegy, jól élünk :)
na most meg húzok aludni, mert mostanában így korábban szoktam, bár ma kiderült, hogy szerencsére a bringával nyerek még egy negyed órát. Csak mindig egy csomót kell várni a hülye piros lámpáknál, és ráadásul csak a jobb oldalon lehet közlekedeni :(
Szóval most abba is hagyom, aztán majd még rábírom magam máskor is az írásra.
Az a lényeg, hogy ma pl kínaiba mentünk ebédelni a (legtöbb) munkatárssal, ami mocsok drága volt, és viszont nem volt annyira extra. All you can eat (on time) volt, tudniillik, elvileg ehettünk volna, de amúgyis akármilyen gyorsan elkezdek enni, a németek mindig gatyábaráznak, és sokkal hamarabb kész lesznek, szóval most se volt pofám még elmenni gyümölcsért (bár rájöttem, hogy azt az elején kellett volna) mert már mindenki emésztett... [a hétvégén kiderült, hogy a Gergő is kétszer olyan gyorsan eszik mint én, szóval lehet én eszem lassan...(a szerk.)]
Aztán délután betekertem a városba megkeresni Krisó kedvenc boltját, ami elég jól ment: mikor meg akartam nézni a telefonomon, hogy most tonképp akkor merre is van ez a hely, akkor a szemem sarkából megláttam, hogy pont a bejárat előtt állok...csak a sarkon túl.
Végül nem vettem ruhát persze, itt is csak bandukoltam és próbáltam mérlegelni, hogy mennyit ér egy új ruha... egyet kinéztem, egy elegáns inget, de mivel nem volt extra, viszont az anyaga nem volt olyan jó (de a szabása igen) ezért ahhoz kötöttem, hogy ha találok alá egy pólót (mivel anélkül nem tudom hordani), akkor megveszem. Üres kézzel jöttem ki...
Este viszont még eltekertem a boltba... Nem farkas éhesen, de vacsora előtt (mondjuk ez nem nagy kunszt, mert a hűtő (meg az idő karöltve) tönkretették a kenyeremet, és lekvárt magában akármilyen finom, nem lehet vacsorára enni. Kifelé épphogy befértem a 100 l-es hátizsákomba, és a mai napon amit kajára költöttem az kb ugyanannyi mint amennyit tegnap bringára... vagy x nappal ezelőtt a Budapest-Regensburg vonatútra... szóval baromi sokat. Viszont, mivel kb esélytelen, hogy ebédet magamnak készítsek (mert hétvégéken nem vagyok itt, hétközben meg nem tudok főzni, mert nincs energiám és időm rá) ezért kb amiket vettem, az elég lesz a 6 hétre (bár még így elosztva se olcsó...) na mindegy, jól élünk :)
na most meg húzok aludni, mert mostanában így korábban szoktam, bár ma kiderült, hogy szerencsére a bringával nyerek még egy negyed órát. Csak mindig egy csomót kell várni a hülye piros lámpáknál, és ráadásul csak a jobb oldalon lehet közlekedeni :(
Szóval most abba is hagyom, aztán majd még rábírom magam máskor is az írásra.
Hétköznapok
Nagyon sok minden történik velem hétköznap is, de mivel elég sokáig vagyok bent (legalábbis első héten mindenképpen így volt) meg mindig volt valami extra (pl az elején gyalog mentem haza, és nem találtam egy utcát így végül iránytűvel mentem át a városon és találtam meg a kecóm), ezért nem sokat írok. Most visszamenőleg, már nehezebb is összeszedni, inkább sok kis apróság történt, meg leginkább örültem, hogy végre hazajőve levethetem a hosszú meleg elegáns ruháimat, megnéztem a leveleim aztán befetrengtem ebbe a nagy sárga bigyóba, és aludtam.
Viszont közben vettem egy bringát is. Kedd estig bírtam a kerék nélküli közlekedést (tehát kevesebb mint 24 óráig, mivel hétfőn még szerencsére autóval mentem és jöttem is a munkahelyről). Felmentem kleinanzeigenre, kikerestem a legolcsóbb de használható bringákat, írtam mindenkinek, majd az egyik, ami még pont az ingerküszöböm alatt volt (árban), de legalább teljesen működőképes, és szimpatikus darabot lezsíroztam, hogy megyek érte. Szerdán a munkahelyről egyenesen oda mentem, a környezetből ítélve Regensburg (továbbiakban gyakran Rgb) nyóckerébe jutottam (le akartam vágni az utat, ennek keretében egyszercsak egy búzamezőn kellett átvágnom). A srác aki eladta olyan durva dialektet beszélt, hogy csak na, amivel készültem, hogy be fogok rá szólni és alkudok, azok jók voltak, úgyhogy végül 5 euróval vettem csak olcsóbban. (sajnos nem volt pofám lehúzni, mert tiszta rozsda és régi darab, de tényleg semmi baj nincsen vele, mondjuk azon kívül, hogy nincs lámpája, amiért kíméletlenül büntetnek itt)
Lakatot se kaptam, úgyhoyg beszaladtam a boltba, eldugtam azalatt a többi bringa között és bíztam benne, hogy nem viszik el. Sikeres volt.
A legolcsóbb de még normális lakatot vettem, amire később jöttem rá, hogy pont körbeéri a derekamat, úgyhoyg mostmár én is ilyen menőn tolom, hogy mikor nem a bringán, akkor a derekamon van a lakat és azon lóg a kulcs. Nagyon kényelmes dolog.
Viszont közben vettem egy bringát is. Kedd estig bírtam a kerék nélküli közlekedést (tehát kevesebb mint 24 óráig, mivel hétfőn még szerencsére autóval mentem és jöttem is a munkahelyről). Felmentem kleinanzeigenre, kikerestem a legolcsóbb de használható bringákat, írtam mindenkinek, majd az egyik, ami még pont az ingerküszöböm alatt volt (árban), de legalább teljesen működőképes, és szimpatikus darabot lezsíroztam, hogy megyek érte. Szerdán a munkahelyről egyenesen oda mentem, a környezetből ítélve Regensburg (továbbiakban gyakran Rgb) nyóckerébe jutottam (le akartam vágni az utat, ennek keretében egyszercsak egy búzamezőn kellett átvágnom). A srác aki eladta olyan durva dialektet beszélt, hogy csak na, amivel készültem, hogy be fogok rá szólni és alkudok, azok jók voltak, úgyhogy végül 5 euróval vettem csak olcsóbban. (sajnos nem volt pofám lehúzni, mert tiszta rozsda és régi darab, de tényleg semmi baj nincsen vele, mondjuk azon kívül, hogy nincs lámpája, amiért kíméletlenül büntetnek itt)Lakatot se kaptam, úgyhoyg beszaladtam a boltba, eldugtam azalatt a többi bringa között és bíztam benne, hogy nem viszik el. Sikeres volt.
A legolcsóbb de még normális lakatot vettem, amire később jöttem rá, hogy pont körbeéri a derekamat, úgyhoyg mostmár én is ilyen menőn tolom, hogy mikor nem a bringán, akkor a derekamon van a lakat és azon lóg a kulcs. Nagyon kényelmes dolog.
2013. július 16., kedd
Iszonyat sokmindenről mesélnék
De sajnos nem tudom mikor fogok írni. Egyenlőre össze kell kaparnom magam, tegnap és érkezésemkor hiperjó dolgom volt, de aztán sokáig bent kellett maradnom, sőt utolsóként hagytam el a helyet, mára meg korán be kellett mennem, és ennek keretében elsőként érkeztem (mert annyira pocsékul járnak a buszok). Brutálisan rosszul voltam máma, mostmár szerencsére csak a fejem fáj.
na majd még írok, ha összébb kapartam magam.
na majd még írok, ha összébb kapartam magam.
Például az a helyzet,
hogy brutálisan nagy a lakásom, de tényleg és olyan szupin van berendezve, hogy csak na! Egy csomó minden van benne (bár mondjuk sajnos pont nem lesz elég 6 hétre pl mosogató meg mosószer meg ilyenek) és a környezet is tök jó.
Karlsruhéban tök szép szobám volt, új ablakok, minden tiszta fehér volt, (mondjuk a konyhát már akkor is igénytelennek tartottam) és nagyon élveztem és értékeltem a minőségét. Na ez ahhoz képest százszor szebb, nagyobb és otthonosabb is.
Ágyul pedig egy kihajthatós fotel funkcionál, amire a (szintén innen kapott lepedő) csak a negyedére elég, de mondjuk éjszaka (asszem) a fejem ott maradt. Amúgy úgy fekszem keresztbe, ahogy kedvem tartja! uhh király, mostmég nagyon élvezem, csak sajnos nincs mit vacsoráznom, és miután ma még nem volt egy étkezés se megtartva normálisan, így ez kezd kellemetlen lenni. Meg hiányzik egy óriási pihenés...:)
Végül csütörtök este zárás előtt beszabadultam az Aldiba, úgyhogy nem haltam éhen az óriási ágyamban (a szerk.)
 |
| sajnos "elrontottam" a képet, pont belelógnak a bárszékjeim... |
Ágyul pedig egy kihajthatós fotel funkcionál, amire a (szintén innen kapott lepedő) csak a negyedére elég, de mondjuk éjszaka (asszem) a fejem ott maradt. Amúgy úgy fekszem keresztbe, ahogy kedvem tartja! uhh király, mostmég nagyon élvezem, csak sajnos nincs mit vacsoráznom, és miután ma még nem volt egy étkezés se megtartva normálisan, így ez kezd kellemetlen lenni. Meg hiányzik egy óriási pihenés...:)
Végül csütörtök este zárás előtt beszabadultam az Aldiba, úgyhogy nem haltam éhen az óriási ágyamban (a szerk.)
2013. július 15., hétfő
aztán majd meglátjuk...
Na valóban visszavetett engem külföldre a Jószerencse, és ennek keretében most 6 hetet töltök el Regensburgban, ezúttal munkával töltve a hétköznapjaim nagy részét. Egy egészen szuper kis céghez sikerült kapnom gyakorlatra állást, ami kell a diplomához. Tökre odafigyelnek rám, jó a társaság, van mindig kihívás, kapok valamennyi fizetést, és egy egészen nagyszerű lakást is fizetnek nekem.
Sajnos elég fárasztóak a napjaim, és általában sokat vagyok benn, és aztán csak hazaesek, de úgy tűnik ez picit változik idővel. Próbálok irkálni bejegyzést, aztán majd meglátjuk milyen gyakran tudok beszámolni az élményeimről. Ha nincs bejegyzés az egyaltalán nem azt jelenti, hogy nem történt semmi, csak azt, hogy csak álmomban tudok azon gondolkozni, hogy mit is lett volna jó leírni.
Sajnos elég fárasztóak a napjaim, és általában sokat vagyok benn, és aztán csak hazaesek, de úgy tűnik ez picit változik idővel. Próbálok irkálni bejegyzést, aztán majd meglátjuk milyen gyakran tudok beszámolni az élményeimről. Ha nincs bejegyzés az egyaltalán nem azt jelenti, hogy nem történt semmi, csak azt, hogy csak álmomban tudok azon gondolkozni, hogy mit is lett volna jó leírni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)